Kivitelezési kisokos

avagy "ahogy mi csináljuk"

Biztos sokféle megoldás van - ahogy szolgáltatni lehet, - ezért mi azt mondjuk el, ahogy mi dolgozunk, ahogy mi látjuk ügyfélkapcsolataink fontosságát, a precizitást, a korrekt tájékoztatást és munkavégzést. Mivel ügyfeleink a partnereink is egyben, és megbecsülik azt a minőséget, amit szolgáltatunk, ezért nem aggódunk a jövőnk miatt. Azonban ez azzal jár, hogy Önnél sem tudunk azonnal kezdeni. Bízunk abban, hogy megéri ránk várni pár hetet.

Foglaltsági jegyzékünket itt találja, ennek ismeretében tervezheti a kivitelezést!

Első fázis:
Felmérés, árajánlat

Amikor Ön megkeres térkövezési igényével, időpontot egyeztetünk, és felkeressem egy ingyenes felmérés elvégzése céljából. (Felméréseinket általában szombati napra időzítjük!) Ekkor beszéljük meg, hogy milyen térkő kerül majd lerakásra, milyen terhelésre kell számítani, milyen megoldások lehetségesek.

Fontos a személyes kapcsolat kialakítása, hiszen egyrészt jelentős beruházás előtt áll, nyilván fontos Önnek is, ki fogja a kivitelezést végezni, másrészt egy több évtizedre szóló fejlesztést fog végrehajtani, ezért fontos, hogy megfelelő bizalom alakuljon ki.

Ezután egy program segítségével kiszámoljuk, hogy milyen mennyiségű anyagokra van szükség a munka elvégzéshez, majd az elkészült ajánlatot részletes magyarázatokkal elküldjünk Önnek e-mailben. Ezt követően nincs más teendő, mind meggyőződni az ajánlat tartalmáról és elfogadni azt. Szerződéskötés miatt egy újabb találkozó szükséges, ahol a munkálatok megkezdésének időpontját is egyeztetjük.

Második fázis:
A munkálatok 

Kitűzés: A térkő burkolat helyét közösen, a terveknek megfelelően kizsinórozzuk, ezáltal már előre elképzelhető a leendő terület formája. Gyakran előfordul, hogy valamilyen okból ilyenkor még módosítani kell a korábbi elképzeléseken - ha erre van lehetőség. A zsinórokkal a majdani szinteket is be tudjuk állítani, így ezt is lehet ellenőrizni, korrigálni.

(Bontás): Ha korábbi beton felületet kell bontani, azt ebben a fázisban végezzük el.

Terület kialakítása: A terület alapjának helyét ki kell ásni. Az alap mélysége függ a terület adottságaitól és a várható terhelés mértékétől. Az kitermelt rétegvastagság kb 20-25 cm.

A föld kitermelése lehetőség szerint géppel történik, saját munkagéppel rendelkezünk. 

Egy 100 nm-es területből kb. 30-35 köbméter (4-5 konténer) föld termelődik ki. Ezt a föld mennyiséget általában konténerbe tesszük és elszállítjuk egy bányába. (Igény esetén a kitermelt föld a helyszínen maradhat.)

Szegélyek elhelyezése: A burkolandó felületet szegélyekkel kell határolni - ahol más határoló nincs telepítve. (Pl. ház oldala, korábbi beton felület, stb.)
A szegélyek helyének kiásása kézzel történik. A korábban kiválasztott szegélyeket beton ágyazatba, un. betongerendába helyezzük.

Alap készítése: A térkő alá teherviselő alapot kell készíteni. Ennek alsó rétege a CKT beton réteg, mely biztosítja, hogy a térkövezett terület évtizedekig biztosan álljon a helyén, ne süllyedjen, ne változzon meg a felület.
(Korábban gyakran alkalmaztunk frk20-50 murva alapréteget, de mára ezt teljesen felváltotta a CKT, mert alig drágább vele a munka, viszont jobb és tartósabb eredményt érhetünk el vele.)

A teherviselő alapra kerül a tükör. Ehhez 0-4 szemcseméretű sódert használunk. A tükröt lehúzó léccel alakítjuk ki 2-3cm vastagságban, erre a felületre rálépni már nem szabad. Mind az alapréteg, mind a tükör lejtése a majdani felület végleges lejtésével azonos.
Térkő lerakása: A lehúzott tükörre kerül a térkő. A térkőről tudni kell, hogy annak ellenére, hogy egy építőipari beton termék, nagyon pontos valami. Emiatt nem tűri a pontatlanságot. A lerakás során ezért nagyon pontosan kell a munkát végezni, ugyanis a végső eredményt ez nagy mértékben befolyásolja. A szükséges vágásokat vizes vágóval, kézi darabolóval vagy térkő roppantóval alakítjuk ki, minden berendezés a rendelkezésünkre áll...

Harmadik fázis:
Befejezés, elszámolás

A terület finishelése:A térkő lerakása és az összes vágás elkészítése után következnek a befejező technológiák. A tükörként használt zúzalékot alkalmazzuk a fugák feltöltésére is. Ez azért jobb, mint a homok, mert apró, 1-2 mm-es kavicsokat is tartalmaz, melyek a fugákba szorulva - szemben a homokkal - soha nem mosódnak ki onnan.
A terület alapos, több irányú besöprése után kerül sor a vibrálásra. Ez nagyon fontos fázis, ugyanis egyrészt a térkövek ezzel nyerik el végleges helyüket, simulnak össze, válik a felület egyenletessé, másrészt a fugába került anyagok tömörödnek, ülepednek, ezáltal adva meg a felület végleges szilárdságát, terhelhetőségét. A vibrálást a terület figyelmebe vételével végezzük. A vibráláshoz a területet teljesen kavics és homokmentessé tesszük, a megszáradt anyagot összegyűjtjük.
Miután megfelelően levibráltuk a felületet a gumitalpas vibrátorral, a korábban összegyűjtött, száraz zúzalékot ismét elterítjük a felszínen és a teljes felületet újra alaposan végigseperjük. Ezzel elérjük, hogy újabb töltőanyag kerüljön a vibrálással ülepített fugákba.

Átadás, elszámolás: az elkészített felületet lesöpörjük, a felületen minimális homokfátyol marad. Önnel közösen nézzük át a felületet, az esetlegesen felmerülő javításokat elvégezzük. Miután meggyőződött az elvégzett munka minőségéről és megfelelőnek találta azt, átadjuk a garancialevelet és a számlát. Ekkor kerül sor a kivitelezési díj elszámolására, melyre előzetesen szerződést kötöttünk. A végső költség semmilyen esetben nem lehet nagyobb a szerződésben vállalt összegnél. Az elkészült burkolat azonnal terhelhető, használható. Köszönjük a bizalmat.

Hívjon fel!